Kállay tájház és közösségi színtér megvalósulása LEADER támogatásból

          2013. évben a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtása 2013-ban nyújtandó támogatási jogcímek keretében a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület Földes Nagyközség Önkormányzatának támogatásával pályázatot nyújtott be. A 8561874393 pályázati azonosítóval nyilvántartott támogatási határozat alapján a Kállay tájház és közösségi színtér kialakítására megnyert 17 758 765 Ft összegből az épület felújítására 15 671 891 Ft állt rendelkezésre. 

 

         

          A munkálatokat a „Fürkész” Építőipari és Szolgáltató Kft. végezte. Az építészeti felújítások mellett az épületgépészeti rendszer és a villamos hálózat is felújításra került, melyek munkálatai 2014. június hónapban kezdődtek. A munkálatok elvégzését követően kerülhetett sor 2014. november 29-én az épület műszaki átadására. A házavatón a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület, a Szeredás Népzenei Együttes, a Sárándi Dalárda és Dánielfy Zsolt színművész a Kárpátokon megfújták a trombitát című táncos, zenés, irodalmi emlékműsort mutatta be.

          Az épület hátsó részében kapott helyet a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület próbaterme, amely más civil szervezetek számára is rendelkezésre áll. Az épület utcai részében a kuriális nemesi múltú Földes helytörténeti közgyűjteménye kerül elhelyezésre, melyet Földes napján, 2015. április 14-én nyitnak meg. 

          A pályázat lezárását követően emlékeznünk kell Kállay László földbirtokosra /Földes 1818. december 15.- Nagyvárad 1901. április 15. /, aki - feleségének / Zákány Terézia/ 1885. október 20-án Földesen 56 éves korában bekövetkezett halála után- örökösök híján és jótékonyságból 1896-ban megfogalmazott és 1901-ben életbe lépett végrendeletében Földesre hagyományozta földjeinek és gazdasági épületeinek csaknem teljes körét több mint 150 ezer aranykorona értékben, azzal a feltétellel, hogy a község az örökrészből egy Kállay nevet viselő kisdedóvót, egy aggmenházat és egy alapítványt köteles működtetni. A végakaratot Földes egykori képviselő-testületei 1945-ig lelkiismeretesen teljesítették.

          A nagyközség önkormányzata a helyi védettség alatt álló Kállay László szülőházat a Földesen működő civil szervezetek, egyesületek, művészeti csoportok részére ajánlotta fel azért, hogy - tisztelegve Kállay László emléke előtt- méltó helyet biztosítson Földes közösségeinek a hagyományápoló munkához. A Kállay emlékek megőrzése minden Földesi számára fontos feladat, hiszen a XIX. században élt Kállay László máig ható példát mutatva segítette az itt élőket, támogatta a község kulturális felemelkedését.