Bene Barbara - Az egészségvédelem a hét mozgató rugója

Mint minden tanévben most is megrendezte intézményünk egészségvédelmi team-je, az Ép testben ép lélek elnevezésű témahetet. A program dús, nyüzsgő hét ebben a tanévben is nagyon mozgalmasra sikerült, amin csak tehettük részt vettünk és tudósítunk nektek a programokról. 

A hét minden napját a reggeli torna indította be. Mind két épület apraja-nagyja gimnasztikával kezdte a napot Balázsi Erzsébet és Törökné Bíró Erika tanár nénik vezetésével. 

Kedden és csütörtökön most is anyukák lepték el az ebédlőt és láttak serényen munkához, hogy a tízórai szünetre gyümölcs, majd zöldség saláta kerülhessen a diákok asztalára, amit néha nem igazán fogadott a tanulók részéről üdvrivalgás. 

A heti hagyományos programokon túl idén egészségvédelmi totó is várta a diákokat. Az alsó tagozatosokat a szerdai mocorgón mozgatták meg magukat. Őket követte a felsősök ötpróbája. 

A héten sem maradhatott el az egészséges főzőcske és az egészségvédelmi előadás sem. A hetet hagyományosan iskolagyűlés zárta, ahol a rajzpályázat és a plakátkészítő verseny díjazottjai is átvehették jutalmukat. 

Bene Barbara 3.b