Őszirózsa Nyugdíjas Klub Nőnapi Közgyűlése

Immár hagyományosan az idén is a Karácsony Sándor Közösségi Házban tartotta nőnapi közgyűlését az Őszirózsa Nyugdíjas Klub, ahol elhangzott a múlt évre vonatkozó beszámoló, és elfogadták többek között az erre az esztendőre tervezett programokat is.

A földesi nyugdíjasok életének mozgatórugója az Őszirózsa nyugdíjas klub, hiszen Szatainé Nagy Etelka vezetésével összefogják, szervezik a tagok szabadidejének egy részét, tartalmas és színvonalas rendezvényeket biztosítva a kikapcsolódáshoz, művelődéshez.

A 2013. március 9-én megrendezett közgyűlésen Szatainé Nagy Etelka elnök beszámolót tartott a múlt év rendezvényeiről, és a tagok megismerhették a részletes pénzügyi beszámolót is Kiss Lászlóné előadásában, majd a költségvetés elfogadását követően az ellenőrző bizottság beszámolóját Karácsony Ferenctől hallhatták. A közgyűlés kedves színfoltjaként a Silver-D Látványtánc Egyesület, a Szélrózsa Néptánccsoport férfi tagjai, Tóth Levente a Karácsony Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dráma tagozatos tanulója lépett színpadra. A műsort Antós István, Bíró Ferencné, Broschek Imréné és Domokos Lajosné klubtagok versszavalattal tették még színesebbé.