A modern festészet tehetséges alkotójának Bere Anna Máriának a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusának illusztrációit, olaj-és anilinfestményeit mutatta be a kiállítás, amely 2013. október 7-én nyílt meg a Karácsony Sándor Közösségi Ház aulájában.
Szösszenetek című tárlat mintegy 66 alkotást vonultatott fel. A kiállítást Diószegi Antal Földes alpolgármestere nyitotta meg. A tárlaton látható képek elkészítése során a művésznő változatos technikákat használt, többek között olajjal és anilinnel dolgozott, de a rá nagyon jellemző aranykontúros technikával készült képek is megtalálhatóak voltak a kiállított művek között.A szecessziós hangvételű, a vallásos témájú képek valamint a virágcsendéletek mellett sok tájkép is látható volt. Ebben az évben lényegesen több olajképet láthattak a tárlatot megtekintő vendégek, mint az ezt megelőző években. Bere Anna Mária a földesi témákat feldolgozó festészetben is gyönyörű alkotásokat hozott létre. A földesi házakat, utcarészleteket ábrázoló művek mellett Földes határát bemutató képek is megtalálhatóak voltak.
Külön elismerés a művésznő számára, hogy 2013. augusztus 28.-án a Nemzeti Színházban a Nemzeti Tehetség Program "BONIS BONA - A nemzet tehetségeiért" pályázat keretében
a Pályázati Bizottság Bonis Bona díj elismerésben részesíttette, "A" kategóriában, mint "kiváló versenyfelkészítő". A díjat dr. Hoffmann Rózsától, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkárától vehette át.
Ezúton is gratulálunk és további munkájához sok sikert kívánunk!